Társadalmi célú szerepvállalásunk


 

A SZERETET NYELVÉN

  Hisszük, hogy a világot a szeretet viszi előre. Azt a világot, amely jelenleg nagy változásokon, átalakuláson megy keresztül, s ahol helyt kell állnunk. Sokan vannak azonban, akik erre alig képesek, akik rendkívül nehéz, méltatlan körülmények között élik az életüket, mindennapjaikat. Ez felnőtt korban is megviseli az embert, de a reménytelenség gyermekkorban okozza a legnagyobb károkat. Talpon maradni, megerősödni, azzá válni, amivé lehet, nagy feladat, sokak számára elérhetetlen.

  Segítsünk! Tegyük ezt közösen! Tegyük egy jó szóval, egy mosollyal, segítő szándékkal és akarattal! Tegyünk meg mindent, hogy a már gyermekkorban a nyomor szélére sodródottak esélyt kapjanak, s legyen hitük és legyen bátorságuk élni az életet. 

Erre az összefogásra hívunk minden jószándékú és tenni akaró embert.

Akik már segítenek

Patronáló Programunk:

2017 szeptemberében forgatócsoportunk Erdélybe látogat, egy dokumentumfilhez készítünk felvételeket. Ott tartózkodásunk alatt felkeressük Holtmaros községben a Tulipán Gyermekotthont, ahol a Református Egyházközség támogatásával árva gyerekeket gondoznak.

A Gyermekotthonnak elsősorban:

tartós élelmiszerre
tisztítószerekre és

tisztálkodási cikkekre van szüksége.

Kérjük, ha teheti, járuljon hozzá, hogy minél nagyobb csomagot adhassunk át a rászorulóknak. Vegye fel velünk a kapcsolatot: x-media@x-media.hu

Pénzadományokat nem közvetítünk, azokat közvetlenül a Gyermekotthon bankszámlájára történő utalással lehet megtenni:
FUNDATIA CULTURALA CZEGEI WASS
BANCA ROMANA PENTRU DEZVOLTARE
BRDEROBU FILIALA REGHIN

LEJ:
RO45BRDE270SV03401282700
FORINT:
RO33BRDE270SV14600172700

 

Ahol már várnak...

Rövidesen

Rövidesen

#

#

#

Rövidesen

Rövidesen

#

#

#

Rövidesen

Rövidesen

#

#

#